Receptek

Tonhalas búzasaláta

HOZZÁVALÓK:

  • 3 citrom (leve)
  • 20 dkg bulgur (búzatöret)
  • 20 dkg olajos tonhal (konzerv)
  • 3 fej vöröshagyma
  • 2 csokor petrezselyem
  • 1 csokor friss korianderlevél
  • 1 csokor mentalevél
  • 3 paradicsom
  • 6 evőkanál olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg aprórák
  • sült halak fűszerkeverék

A díszítéshez:

  • uborkakarikák
  • friss mentalevél

ELKÉSZÍTÉS:

A bulgurt addig mossuk, míg átlátszó, tiszta víz marad utána. 3,5 liter vizet cserépedényben (római tálban) összekeverünk 1 citrom levével, 1 kávéskanál sóval, és beleszórjuk a bulgurt. 30 percig állni hagyjuk, míg minden vizet magába szív, majd szitára öntjük, és minden vizet kinyomunk belőle. A hagymákat megtisztítjuk, a zöld csokrokat megmossuk, majd lecsöpögtetjük, leveleiket külön-külön apróra vágjuk. A paradicsomokat meghámozzuk, belsejüket kikaparjuk, és húsukat összezúzzuk. A halat felkockázzuk, Delikát Sült Halak fűszerkeverékkel megszórjuk, és 20 percig állni hagyjuk. Salátástálban összekeverjük a bulgurt, az apróra vágott zöldeket, az olajat, a maradék citromlét, a zúzott fokhagymát, a rákokat, a paradicsomot és a halkockákat. 3,5 órára hűtőbe tesszük. Amikor kész, újrafűszerezzük, és ha szükséges, adunk még hozzá kevés citromlét. Uborkakarikákkal és mentalevéllel díszítjük.
Bulgurt (búzatöretet) bioboltokban, gyógynövényboltokban szerezhetünk be.

Online látogatóink

Oldalainkat 38 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése