Halfajok horgászata

Sügér I.

Sügér I.

A sügér horgászata I.
Felszerelés
Horgászfelszerelésünk kiválasztásánál mindenképpen figyelembe kell vennünk sze-rény testméreteit. Kis mérete ellenére a horgon szívósan küzd, tartósan és elszántan kirohanva védekezik, többször a vízinövényzet vagy a fenék felé tör miközben a part felé kormányozzuk horgászbotunkkal. Rendkívül élvezetes dolog egy-egy szebb pél-dányt kifogni.
Szerelékünket ne méretezzük túl, ne haladjunk a durvítás irányába, mondván, hogy a biztonságra törekszünk, mert egy-egy kacsacsőrű csuka is felveheti a sügérnek szánt csalit és a könnyű felszereléssel garantáltan nem tudjuk felvenni a versenyt a csuka erejével és vesztesen kell búcsút intenünk a halnak.
Nem ritka vendég sügerezés közben a csuka
 
Ez valóban így igaz, de ha erős szerelékkel horgászunk, akkor pontosan azt veszít-jük el amiért a partra mentünk, a horgászat élvezetét! A durva szereléken nem érez-hető a hal reagálása és nem kell fárasztanunk, csak a víz tetején kiszánkóztatni a sügért. Így valóban nem élvezetes sügérre horgászni! Finomszerelékkel annál in-kább!!!
 
BOTOK: a horgászbot összefoglaló fogalom, természetesen az általunk választott horgászmódszer és a terep adottságai határozzák meg, hogy milyen botot válasz-szunk. Nézzünk meg néhány alkalmas pálcát.
spiccbotok: a spiccbotos horgászat nagyon élvezetes apróhalakra és a kis ragado-zókra egyaránt. A finom, tűspiccel szerelt horgászbot és a vékony damil a hal minden egyes mozdulatát közvetíti a karunkba, amiről lehet oldalakat írni, de sokkal kelleme-sebb dolog néhány másodpercig ezt érezni.
Kitűnő szórakozás a spiccbotos kisrablózás
 
A spiccbotok hossza mindig a horgászvíz tulajdonságaihoz kell, hogy igazodjon. A nem túl mély kis csatornákon elegendő egy 3-4 méteres könnyű spiccbot, míg a mé-lyebb vizeken, ahol kevés partmenti vízinövényzet található, ott tanácsosabb egy hosszabb - 5 méter körüli ? bot amivel a csatorna közepére is be lehet érni.
rezgőspicces botok: ahogy a neve is mutatja, nem kell kapásjelzőt használnunk, ha ezzel a bottal horgászunk, mert a rendkívül vékony, érzékeny spicc hajlása illetve kiegyenesedése jelzi a pikkelyes vendégek érdeklődését. A szerelék bevetése után egy kissé meg kell a damilt feszíteni, de csak olyan mértékben, hogy egy picit hajol-jon meg a bot a szerelék irányába. Ebben az esetben a tőlünk távolodó és a szerelé-ket felénk hozó hal kapását is jól érzékelhetjük.
A "legdurvább" is érzékeny a lelke mélyén
Az esetek többségében ezeket a botokat három különböző erősségű spiccel szerelik fel a gyártók. A legvéknyabb kb. 5, míg a legvastagabb 15 gramm dobósúlyú. A velük való horgászat szinte az úszós horgászathoz hasonló finomsággal gyakorolható, az-zal a különbséggel, hogy itt a szerelékünk mindig a fenék közelében van.
Ezek a botok nagyon sokoldalúak, akár 0-ás körforgókat és apró twisztereket is ve-zethetünk segítségükkel. A pergetés teljes élvezetéhez mégis egy igazi pergetőbot illik, hasonlóan finom spiccel mint a rezgőé.
pergető botok: a sügeres pergetőbotnak nem kell annyi kritériumnak megfelelnie mint például egy süllő- vagy harcsa horgászat esetében.
Fontos a nagy spiccgyűrű, különösen téli pergetésnél előnyös, mert nem fagy bele a víz
 
A sügér nem fejt ki akkora ellenállást mint egy nagytestű ragadozó, így nincsen a bot annyira igénybe véve, tehát nem szükséges az aktuális csúcsmodellek közül válasz-tani ahhoz, hogy élvezzük a horgászatot. Természetesen ha valaki olyan megszállott sügeres mint én, akkor szerezze be a legjobbak egyikét, mert a jobb minőségű bottal élvezetesebb a horgászat. Vegyük sorra, hogy milyen igényeknek kell eleget tenni a pergető botunknak.
A bot az ultra light (szuper könnyű) pergető kategóriába tartozzon. Ez a könnyűség nem a bot tömegére, hanem a dobósúlyára utal. Ebbe a csoportba tartozó botok 2-20 gramm dobósúly tartományban mozognak.
Az, hogy milyen hosszúságú botot vásároljunk, a meghorgászni kívánt vízterülettől függ, kis csatornákra elegendő a 2,10-2,40, míg nagyobb állóvizekre inkább a 2,40-3,00 méter közöttiekre tegyük le voksunkat.
 
ORSÓK: a legfontosabb dolog, hogy a bot és az orsó megfelelő összhangban le-gyen, vagyis ne legyen a túl könnyű orsótól a bot fejnehéz és a másik véglet sem tanácsos, ha az orsó nehéz a bothoz, mert az dobás közben kedvezőtlenül befolyá-solja a dobástávot. Különösen fontos ez a pergető horgászat esetében, rezgőspicce-zésnél kevésbé érzékeljük.
Ügyeljünk a bot jó súlyeloszlására
 
Általában a 20-as méretű orsók megfelelnek céljainknak, finoman állítható fékkel, mert vékony damillal horgászunk, s elég egy pillanatnyi letapadás, elvesztettük a ha-lat. Áttétele 1:5,0 vagy ennél kicsit nagyobb is lehet, így könnyebben tudjuk a lassú csalivezetést megoldani mint egy kisebb áttételű orsóval.
 
DAMILOK: véleményem szerint a mai csúcsminőségű damilok esetében nem indo-kolt a 0,14-es monofilnál erősebből szereléket készítenünk a spiccbotra vagy orsónk dobjára tekercselni. Szakítószilárdságuk 2 kg felett van, jó lenne ha egyszer a végle-tekig ki kellene használnunk a terhelését, akkora sügerek élnének vízeinkben.
Az egyetlen követelmény, hogy megfelelően lágy és alacsony  ?emlékezetű? legyen, ami azt jelenti, hogy nem hurkásodik az orsó dobján, se nem ?kockásodik? a szerelő-létráról letekert damil.
Ez a damil jó választás
 
HORGOK: a hal méreteit figyelembe véve, nem indokolt a nagy méretű, vastag húsú horgok használata. Nagy méret alatt a 8-10-es számúnál nagyobb méretűekre gondolok. A horog méretét a várható sügerek mérete illetve a felhasznált csali fajtája és mérete döntően befolyásolja. (Külföldi szakirodalomban nem egyszer találunk uta-lásokat 1-2-es méretű horgokra, de ne feledjük, ott sokkal nagyobbra nőnek a sügerek mint nálunk!)
Vannak akik a hármashorgokat részesítik előnyben, különösen akkor, ha csukave-szélyes a vízterület. Ezt nem látom indokoltnak. Napsütéses időben sem járkálunk a városban felhúzott esernyővel mert majd egyszer eleredhet az eső. Szereljük fel az erősebb összeállítást akkor, ha már volt csuka kapásunk és azt elszalasztottuk a fi-nomszerelékkel, s úgy döntünk, hogy a csukákat vesszük üldözőbe a horgászat to-vábbi részében.
 
ÚSZÓK: 10-15 éve még általános volt, hogy csukázó méretű, 20-25 grammos úszókkal horgásztak sügérre. Ez teljesen indokolatlan, bőven elég egy 3 g teherbírá-sú úszó, vastagabb műanyag antennával, amely a nagyobb csalikat (egy szál trá-gyagiliszta, kisebb halszelet) is elbírja.
  Egy bevált modell

Online látogatóink

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése