Szolunáris naptár

Szolunáris naptár

A tengerek mellett élő emberek számára ősidők óta ismert, hogy a nap és a hold együttes vonzereje idézi elő az apályt, illetve a dagályt. Ezt a jelenséget nem érzékelhetjük mi, emberek a belvizeken, folyókon, de bizonyított tény, hogy a halak igenis érzékenyen reagálnak erre az egyesített vonzerőre, méghozzá úgy, hogy megnő vagy csökken a kapókedvük, azaz étvágyuk. Ez a jelenség nem annyira szembetûnő mint a tengereken, de az édesvízi halaknál sem hagyható figyelmen kívül. Az az igazság, hogy a halak kapókedvére sok más tényező is hatással van, s ezek különböző kombinációja igen jó eredményt hozhat a horgászatban, de teljes sikertelenséget is.

A szolunáris táblázatot egy francia ichtiológus (tudós, halszakértő) harminc évi megfigyelései alapján állította föl, Észak-Amerikában kísérve figyelemmel a halak reagálását a nap-hold változó fázisaiban.

Vannak részünkre ismert és ismeretlen tényezők (faktorok), amelyek valamilyen módon kihatnak a halak étvágyára, kapókedére.

Ilyenek például:

  • vízállás (magas, alacsony),
  • a víz tisztasága (átlátszóság, szennyezettség stb.),
  • megvilágítás (derûs-borús),
  • napszakok (reggel-nappal-estefelé, félhomály, sötétedés),
  • apadás, áradás, stagnálás,
  • évszakok (tavasz-nyár-ősz-tél),
  • szélfúvás (iránya, erőssége),
  • légnyomás (esése, emelkedése),
  • légköri frontbetörések, átvonulások (hideg, meleg, frontbetörés-mentes napok),
  • a víz oldott oxigéntartalma,
  • a víz hőfoka,
  • a horgon levő csali, csalétek,
  • a horgászvíz nyugalma (halász-orvhalász tevékenység, tiltott eszközök alkalmazása),
  • a horgászhely kiválasztása (az adott vízterület ismerete a horgász részéről).

Ezek az ismert (úgy-ahogy!) tényezők egy egész tanulmányt igényelnek, amit nekünk, horgászoknak az irodalomból, de főleg tapasztalatokból kell megtanulnunk. Ez a több évtizedes tapaszatalatok alapján horgászással, megfigyeléssel sikerül is, kinek-kinek a képességéhez mérten. A több évtizedes megfigyelések, följegyzések szerint a szolunáris táblázat szerinti fogás hozzávetőleg hatvan százalékban vált be. Voltak esetek, amikor teljes mértékben "igazodtak" a halak a táblázathoz, de olyan napok is, amikor pont ellenkezőleg visekedtek, akár jó, akár rossz fogást jelzett a szolunáris táblázat.

szolunáris horgasznaptar 2023 web

Online látogatóink

Oldalainkat 57 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése