Facebook:

qr kod

Köszönet a személyi jövedelemadó 1%-áért

Köszönjük azoknak, akik adójuk 1%-át a Egyesületünk számára ajánlották fel.
Adószámunk: 19207119-1-15

ÚJ villantomagazin oldal

A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs - Szatmár – Bereg megyei Szövetsége rendezésében Páros Csónakos Pergető versenyre kerül sor.

2021. november 14.-én az Apagyi Kenderáztató tavon kerül megrendezésre.

Nevezni Szilágyi Imrénél a 06-30-228-4674 telefonszámon november 10.-én 12 óráig lehet. A versenyre előzetes jelentkezés szükséges. Saját csónakból horgászó két fős csapatok jelentkezését várjuk. A versenyen résztvevő csapatok száma korlátozott, az első 18 nevezést tudjuk elfogadni. Horgászni csak mű csalival, kézben tartott bottal lehetséges, rögzített csónakból. A csapatok a kijelölt pályán, szabadon mozoghatnak, azonban csónakjaik 25m-en belül nem közelíthetik meg egymást, kivéve a helyváltoztatás közbeni keresztezéseket.

A ki fogott halakat merítőháló segítségével kell csónakba emelni. Tilos szájfogó, vágóhorog és minden egyéb a halaknak sérülést okozó eszköz használata. Az elektromos csónakmotor használata megengedett. Robbanómotort és halradart használni tilos. A ki fogott halakat a mérlegelésig élve kell tartani pontyzsákban tárolva, a legkisebb sérülést okozva a halnak. Tilos szájbilincsen, pányván tárolni a ki fogott halakat. Mérlegelés után minden ki fogott halat szabadon kell engedni. Az eredménybe minden kifogott ragadozó hal beszámít. Az eredmények a csapat által kifogott halak teljes hosszát centiméterben összeadva alakulnak ki.

Az itt nem szabályozott kérdésekben az Országos Pergető Versenyszabályzat az irányadó. A verseny hangjelzésre kezdődik és hangjelzéssel végződik. A kezdő hangjelzés előtt horgászó csapatok azonnali kizárásra kerülnek. A versenyen mindenki saját felelősségre saját csónakkal vehet részt. Az esetleges balesetekért a rendezőség nem vállal felelősséget. Díjazás: Az első hat csapat, és a legnagyobb halat fogó lesz díjazva serlegekkel. Nevezési díj csapatonként 10.000.-Ft, amely magába foglalja az ebéd és a reggeli költségeit.

Nevezési feltétel: 2021-évre érvényes állami horgászjegy, és csapatonként legalább 1db láthatósági mellény, aminek felvételével halfogás esetén a mérlegelőknek jelezni kell a mérni való zsákmányt. (A mérlegelés mérlegelő csónakból folyamatosan történik.) A nevezési díjakat befizetni a helyszínen lehetséges. A verseny programja: 6.30-8.00-ig gyülekező, regisztráció, csónakok vízre bocsájtása, reggeli 8.00-14.00-ig verseny (közben mérlegelés mérlegelő csónakból) 14.30- ebéd eredményhirdetés, díjak kiosztása

Szilágyi Imre
Verseny Szakbizottság Elnöke

Keresés

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

tokaji_kovacs_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19