Facebook:

qr kod

Köszönet a személyi jövedelemadó 1%-áért

Köszönjük azoknak, akik adójuk 1%-át a Egyesületünk számára ajánlották fel.
Adószámunk: 19207119-1-15

ÚJ villantomagazin oldal

Az elmúlt napokban Dél-Afrikában, több helyszínen került sor a IV. Horgász Világjátékokra, ahol a MOHOSZ, mint országos sportági szakszövetség a horgászsport számos tengeri és édesvízi szakága közül az utóbbiban most négy, a csónakos pergető, a pontyozó, a női finomszerelékes, valamint a férfi feeder válogatottal képviseltette a világjátékok keretein belül megrendezett világbajnokságokon Magyarországot. A komoly szervezést és felkészülést igénylő afrikai kaland végül abszolút sikert hozott, ugyanis a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett az édesvízi versenyeken két világbajnoki győzelemmel, egy világbajnoki ezüstéremmel és egy nyolcadik helyezéssel!

Aranyérmes feeder csapat 190217 ok

Aranyérmes feeder csapat

Időrendben először a XII. Csónakos Pergető Világbajnokság (Loskop Dam) következett, ahol Mészöly Sándor szövetségi kapitány és Bosánszky Péter másodkapitány által vezetett nemzeti válogatottunk Deák Ferenc, Hipszki Róbert, Oláh Peter, Tóth László összetételben 31 ponttal szépen csillogó ezüstérmet szerzett Csehország mögött és Namíbia előtt végezve. Következtek a pontyozók, ők - a szakág eddigi egyik legjobb VB-helyezését, a 2017-es hazai rendezésű világbajnokság eredményét lemásolva - a XXI. Pontyfogó Világbajnokság (Bloemhof Dam) 8. helyén végeztek, ahol a házigazda Dél-Afrika diadalmaskodott.

A folytatásban elsőként a magyar horgászlányok „aranyozódtak be”, mivel a XXVI. Női Horgász Világbajnokságon Vereeining városa mellett, a Vaal folyón kialakított versenypályán a kétfordulós versenyen remek, kiegyensúlyozott versenyzéssel 40 pontot szerezve utasították maguk mögé az ezüstérmes, 48 pontot gyűjtő olasz és a bronzérmes, 51 pontos angol válogatottakat. Az egyéni rangsorban Kovács Hajnalka a 4., Deli Ibolya a 7. helyen végzett. A magyar csapat összetétele: Ambrus Tibor MOHOSZ OHSZK Horgászsport Szakszövetségi Iroda irodavezető - csapatvezető, Magyar Gábor szövetségi kapitány, Szákovics Imre másodkapitány, Deli Ibolya, Gyulánszki Nikolett, Kovács Hajnalka, Kulcsár Aranka, Rudnay Csilla, Walter-Barna Diána versenyzők, Barna Szilárd, Kovács János, Olesnyovics Tamás, Szilvási Szilárd segítők. A 2017-ben a Magyarországon, Szolnokon megrendezett női horgász világbajnokság bronzérme után, most végre a legfényesebb érem csilloghat a magyar női horgászversenyzők nyakában!

Aranyérmes női csapat 190216 ok

Aranyérmes női csapat

Végül a Bloemhof Dam mellett megrendezett X. Feeder Horgász Világbajnokság következett. Ezen a versenyen a magyar csapat húsz nemzet válogatottja közül - a tavalyi VB ötödik helyét elhomályosítva -, összesen 39,5 pontot szerezve hódította el a világbajnoki címet az 54 pontos holland és 63 pontos olasz horgász válogatott elől úgy, hogy az egyéni rangsor első 10 helyére három magyar versenyző is bejutott. A magyar csapat összetétele: Szénási Béla szövetségi kapitány, Vidó Ferenc másodkapitány, Polyák Csaba versenyszervező - manager, Döme Gábor, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Tamás, Walter Tamás versenyzők, Csillag László, Takács Péter és Varga János segítők. Külön érdekesség, hogy a világviszonylatban is szinte páratlanul eredményes, már eddig is világbajnoki címekkel rendelkező Walter házaspár mindkét tagja ezúttal egyidőben tudta tovább gyarapítani világbajnoki győzelmeit!

A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezetei és támogatói segítségét, továbbá a teljes kiutazó magyar küldöttség és a technikai háttérmunkatársak remek teljesítményét és összetartását.
Reméljük, hogy 2019-ben még számos magyar horgászsport-sikerről tudunk majd beszámolni a további világversenyeken!

MOHOSZ Elnöksége
Budapest, 2019. február 17.

MOHOSZ logo

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!

Keresés

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

ozetanya.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19