Ezeket a kötéseket elsősorban műcsalis horgászatnál használjuk, de matchbotozáskor is hasznos lehet, ha ismerjük őket. A műcsalikat általában forgókapcsos karabinerbe csatoljuk, hogy ha egy másikra szeretnénk időköz-ben váltani, akkor ezt a lehető leggyorsabban megtehessük. Wagglerúszós horgászatnál pedig az előkét és a főzsinór végét egy parányi csontiforgóba köt-jük, amely a szerelék apró „jelzőólmaként” is szolgálhat.

Clinch csomó


Talán ez egyik, he nem a legkedveltebb karabiner felkötő csomó. Magyarázza nép-szerűségét az egyszerű kivitelezhetősége mellett a rendkívüli megbízhatósága.


Fűzzük át az (A) szálat a fülön.

Vegyük át az (A) szálat a (B) alatt, így megkapjuk a (C) hurkot.

Ismételjük meg az előző lépést még 4-5-ször.

Bújtassuk át az (A) szálat a (C) hurkon. Ezzel megkaptuk a (D) hurkot. (Amennyiben egyszerű Clinch csomót kívánunk kötni, ez a lépés után szorosra húzhatjuk a kötést és ezzel elkészültünk.)

Ha módosított vagy biztonsági Clinch-et kötünk, akkor folytatnunk kell a kötést. Az (A) véget bújtassuk át a (D) hurkon.

Rendezzük a kötés meneteit és nedvesítés után húzzuk szorosra. A felesleges (A) véget vágjuk vissza.

Hóhér csomó

Rengeteg variációja van ennek a kötésnek, mindegyik alkalmas a forgókapcsok fel-kötésére. Monofil damil használata esetén 4-5 damilmenet elegendő a biztos csomó létrehozásához. Fonott esetén, 6-8 menet javasolt.

Fűzzük át az (A) szálat a fülön.
Hajtsuk vissza az (A) szálat a karabiner irányába, így megkapjuk a (C) hurkot.
Vegyük át az (A) szálat önmaga és a (B) szálak alatt.
Vegyük át az (A)-t a (C) hurkon.
Ismételjük meg az előző lépést 3-4-szer.
Rendezzük a kötés meneteit és nedvesítés után húzzuk szorosra. A felesleges (A) véget vágjuk vissza.

Parittya kötés

Rendkívül egyszerűen kivitelezhető kötés, mely lehetővé teszi a műcsali szabad mozgását, sokkal életszerűbbé téve a bevontatást.


Fűzzük át az (A) szálat a fülön.

Fogjuk egymás mellé az (A) és a (B) szálat, a továbbiakban (AB)-vel jelölöm. Vegyük át az (AB) szálakat önmagukon, így megkapjuk a (C) hurkot. A metszésponttól a ka-rabiner felé eső dupla damilrészt (DE)-vel jelölöm.

Vegyük át a (DE) szálakat az (AB)-n.

Ismételjük meg az előző lépést még 2-3-szor.

Bújtassuk át a (C) hurkon a (DE) részt, a karabinernél megfogva.

Rendezzük a kötés meneteit és nedvesítés után húzzuk szorosra. A felesleges (A) véget vágjuk vissza.

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

ozetanya.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19