Gura Mihály a Szakbizottság elnöke számolt be a 2010. évi szakbizottsági munkáról az alábbiak szerint: 2010. évben is az elfogadott Munkaterv szerint végeztük munkánkat, lékeléssel, szellőztetéssel kezdtük az évet és figyelő szolgálatot is állítottunk fel, a Szövetségi vizeken.

A vízkezelőktől felkérés nem volt az idén, hogy besegítsünk nekik a téli halvédelembe, valószínűleg már ők is igyekeztek beszerezni a megfelelő felszereléseket. Jó kapcsolatunk és együttműködésünk volt egész évben a Szolnoki Vízi Rendészettel, a Mátészalkai, Érkerti, Tiszavasvári, Rendőrőrssel, valamint a Tiszateleki Polgárőr Egyesülettel. Velük és a halőrök bevonásával közös ellenőrzéseket szervezett Szakbizottságunk a megyei Szövetség kezelésében lévő vízterületeken.
Vízterületenként végig haladva az alábbi feladatokat láttuk el.

Császárszállás:
Év elején többször végeztünk partrendezést, pl.: a behajló tövises faágakat levagdostuk és így könnyebb volt közlekedni a parton a horgászoknak.
Április 24.-én Környezetvédelmi Napot szerveztünk, melyen a Császárszállási Egyesületből 51 fő vett részt. Összeszedtük, majd elszállítottuk a szemetet. Sok szemét volt, amit nem mind a horgászok hagynak maguk után, hanem a hétvégi házakból éjszaka kirakják a tulajdonosok. Az összegyűjtött nagy mennyiségű hulladékot az UAZ-zal elszállítottuk a szemétlerakó helyre. A megjelenteket egy tál étellel vendégeltük meg, munkájukért.
Összevont ellenőrzés Császáron 4 alkalommal volt, 6 fő rendőr bevonásával. Feljelentések is születtek, engedély nélküli, napnyugta utáni horgászatért, tiltott módszerrel történő horgászatért (3 illetve, 6 bot). Két db éves területi jegy is bevonásra került (10 db pontyot fogtak, amit mással küldtek haza).
A Császárszállási Horgász Egyesület Fegyelmi szabályzata szerint, akit egyszer halvédelmi bírsággal sújtottak, nem válthat éves területi engedélyt erre a vízterületre. Ez jó fegyelmezési erő. Ebben az évben új tagként megjelent a területen egy horgász, aki uralta a vizet, trágár módon beszélt, a stégeket összepiszkította, a környékről kezdtek miatta elmenni a horgászok, de sikerült megállítani, bevonásra került az engedélye.
Telepítések folyamatosan zajlottak, melyen 12 alkalommal részt is vett  Szakbizottságunk, összesen 29 fővel.
2009. évben nagy mennyiségű süllő pusztulás volt, amit ebben az évben 20 ezer db. ivadékkal pótolt a Szövetség.
Császárszálláshoz tartozik már 2008. évtől az Oláhréti tápcsatorna is, amit kezdenek megszokni a horgászok, hogy ide is kell engedély, telepítéseket végez rajta a Szövetség, Szakbizottságunk pedig folyamatosan ellenőrzi az ott horgászókat. Az egyesületi horgászversenyre is ezen a vízterületen került sor.

Tunyogmatolcsi Holt-Szamos
Összevont ellenőrzést 4 alkalommal tartottunk, ennek során 4 db hálót 1 varsát találtunk, 8 fő engedély nélkül, 4 fő 3 bottal horgászott, ami miatt a feljelentéseket megtettük.
Telepítésen 7 alkalommal vett részt szakbizottságunk.
Mint ismeretes és sajnálatos július 26.-án halpusztulást észleltek ezen a vízen. Szinte éjjel nappal szedtük a haltetemeket majd elszállíttattuk a megsemmisítőbe, összesen mintegy 150 kg vegyes hal tetemet lehetett dokumentálni. A pusztulás oxigénhiányra vezethető vissza. A Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei is ezt támasztották alá, hiszen az általuk mértek szerint a minimális 2,4 mg/l –re csökkent az oxigéntartalom. A kiváltó tényező a szélsőséges hőmérséklet ingadozás volt, hiszen július 22-23.-án 35 fok meleg is volt, majd hirtelen 18-20 fokra csökkent a hőmérséklet. Tovább nehezítette a helyzetet a viharos időjárás.

Keleti főcsatorna
Erre a vízre is rányomta bélyegét az időjárás, hiszen szinte minden hétvégén esett eső, e miatt aztán a gáton nem lehetett közlekedni, kevesebb horgász látogatta ezt a vizet, az előző évekhez képest. Összevont ellenőrzést 3 alkalommal tartottunk a Keletin, 2 főt figyelmeztetésben részesítettünk, 4 feljelentést tettünk 3 botos horgászatért. Telepítésen 5 alkalommal vettünk részt.

Tiszatelek Halásztanyai csatorna
Ellenőrzést 2 alkalommal végeztünk ezen a vízterületen. Egy alkalommal jelezték, hogy emelőhálóznak, de mire kiértünk a többi horgász már elküldte a szabálytalankodókat. A Tiszateleki Polgárőr egyesület is aktívan ellenőriz. A telepítéseken is részt vettünk 2 alkalommal.

Mátyusi Rózsás holtág
Telepítés egy alkalommal volt, ez a közbeszerzésből történt. Ellenőrzést itt nem végzett szakbizottságunk, viszont a vízi rendőrök igen, feljelentés is született.

Hátralévő feladatok:
Felkészülés a téli halvédelemre: A still fűrészek ellenőrizve, rendben, munkára előkészítve vannak. Ősszel csak olyan esetben szabad halat kihelyezni, ha a víz mélysége megfelelő. Ebben az évben ezzel nem volt gond, hiszen volt csapadék bőven.
Bizottságunk a következő téli feladatok ellátását tartja a legfontosabbnak vizeinken: A hal védelme érdekében a hó eltakarításával, lékeléssel, figyelő szolgálattal, vízutánpótlással és levegőztetéssel tudunk védekezni. Amennyiben a vízkezelő egyesületek igénylik segítségünket, úgy mind a halőrök, mind Bizottságunk tagjai állnak rendelkezésükre.

2011. évi feladataink: ellenőrzések szervezése, lebonyolítása a telepítések függvényében, Környezetvédelmi Nap megszervezése, tavaszi haltelepítések szervezése, segítése.
Évekkel ezelőtt ki voltak értesítve az egyesületek a halárakról, többen még mindig elvárják ezt, de sajnos ezt már nem tudjuk közölni egységesen, mert mi ugyan eljárunk a haltermelőknél, érdeklődünk az árak felől, de ők azt mondják, hogy ez függ a rendelt mennyiségtől, függ attól, hogy régi ügyfelük, vagy sem, tehát teljesen alku tárgya lett a halvásárlás.

2010. évben feljelentettek kimutatása:

Vízterület neve

A szabálysértés módja

szabálysértés száma

Kiszabott bírság/fő

Holt Szamos

engedély nélküli horgászó (visszaeső 2év alatt 5 alkalom)

2 fő

100 ezer forint

engedély nélküli horgászat

20 fő

15-50 ezer forintig

3-4 botos horgászat

9 fő

10-30 ezer forintig

Hamisan nyilatkozók

-

-

Tiltott módszer (gereblyézett)

1 fő-

25 ezer forint-

Császárszállás

engedély nélküli horgászat

5 fő

25 ezer forintig

A helyi horgászrend megsértése (haleltulajdonításán tetten érés)

2 fő

12 ezer forintig

Keleti főcsatorna

engedély nélküli horgászat

10 fő

10-30 ezer forintig

Összesen:

 

47 fő

 

A beszámolót az alábbi hozzászólásokkal egészítették ki a szakbizottság tagjai:

Molnár József
A Keletire az időjárás rányomta bélyegét ebben az évben, ahogy hallhattuk Gura Mihálytól is. A Vízügy nem tartja rendben az utat, kátyúsak, gazosak. Most is két sorompó lerakására készülnek. 4-5 új stég megépítése lenne jó! A Tiszavasvári Önkormányzat egy közmunka programot hirdetett ki, a Vízügy leállította.

Fesztóry Sándor
A stégépítést egy jó pályázattal tudnánk csak megoldani.

Tóth Sándor
A Holt Szamoson is ez az év a szerencsétlenségek sorozata volt. A Vájásról jött egy áradás és így horgászhatatlanná vált egy területünk. Az Ecsedi Lápon a Vízügy kotrást hajtott végre, onnan sok szemét nálunk kötött ki. Nem beszélve a halpusztulásról! A Tunyogmatolcsi Önkormányzat sokat segítette a munkánkat ebben az évben. Győrtelken pedig most zajlik a partrendezés, gyalogakác irtás, látványosan halad.
Az idegen horgászok rossz szájízzel távoznak a lekerített részek miatt is. A horgászok hozzáállása is romlott. „Még nem fogtam ki az engedély árát” szlogen él a környéken.

Virág Imre elnök
Szeretném megköszönni a halőrök és a szakbizottság, valamint a társadalmi halőrök munkáját, hiszen tudom, hogy nem könnyű a vízparton rendet tartani. A technikai körülményeink sajnos még el vannak maradva a rapsicokétól, ez jellemző a Balatonra és a Tisza tóra is. Külön köszönöm a halpusztulás, kárelhárítás kapcsán kifejtett munkájukat az ott dolgozóknak, segítőknek, kérem tolmácsoljátok ezt feléjük. A tunyogmatolcsi polgármesternek külön megköszöntem. Szörnyű látvány volt, és kemény munka.

A beszámolót követően szakmai kötetlen beszélgetéssel és egy vacsorával fejezte be munkáját a szakbizottság. 

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19