A vérvörös szúnyoglárva halaink, egyik legtermészetesebb etetőanyaga, ebben rejlik feltehetően az a titok, amit a verseny horgászok már régen kitapasztaltak és előnyét maguk és fogásaik javára fordítottak.

Az etetőszúnyoghoz sokféle képen hozzá lehet jutni, szedhetjük magunk és megvásárolhatjuk kedvenc horgász boltunkban. Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyszerű hozzájutni, mivel elég drága és nehezen eltartható. Ezért a horgászboltok nem szoktak csak úgy a hűtőszekrényükben tartani, hanem legalább egy héttel előre meg kell rendelni és még akkor sem biztos, hogy tudnak szállítani, hogy ezzel a nemes anyaggal próbáljuk meg a halakat horgunk közelébe csalni.

Otthoni szedése: ez egy nem egyszerű dolog – én még soha nem próbáltam. Elméletileg a horgász fog egy fémvödröt és egy hosszú és erős kötelet, melyet a vödör füléhez erősít. Majd keres egy csatornát, melynek partján sok-sok szúnyog található. A vödröt beledobjuk a vízbe – természetesen a kötél egyik végét a kezünkben tartjuk – és megvárjuk amíg lesüllyed. Miután ez megtörtént egyszerűen csak húzzuk a kötelet. Kivesszük a vízből a meder alján található anyagokkal teli vödröt és egy nagyon apró lyukú szitán szép lassan, óvatosan átmossuk, a törmelékektől megtisztítjuk. S, ha mindent jól csináltunk és a víz, valamint a szúnyogok is kegyesek hozzánk, akkor a szita alján nem marad más, mint a tiszta vérvörös etetőszúnyog. 
Bolti vásárlása: Na a kézi szedésnél jóval egyszerűbb és biztosabb, ha boltban megrendeljük. Megérkezése után pedig kifizetjük a kb. 1300,- Ft készpénzt - fél literenként. (Az ár ettől természetesen eltérő lehet horgász boltonként.)

Ha hazavittük frissen megszerzett csalinkat, akkor essünk kétségbe, ugyanis hosszú távú eltartása, sajnos lehetetlen. Maximális idő is, a legoptimistább esetben is kb. egy hét.


A horgász boltban megvásárolt etetőszúnyog

Eltárolás: Mielőtt a hosszú távú eltárolásához hozzákezdenénk, előtte az etetőszúnyogot meg kell tisztítanunk a szennyeződéstől, a kosztól és a mocsoktól. Ez a legegyszerűbben úgy oldható meg, ha egy nejlonharisnyába tesszük őket és hideg zuhany alatt, addig tusoljuk amíg, az átfolyó víz tiszta nem lesz.
Ha csak rövid ideig akarjuk az etetőszúnyogot tárolni, akkor csak egyszerűen tegyük őket hűvös helyre, vagy a hűtőbe - nagyon fontos tudnivaló, hogy az etetőszúnyogot nem lehet túl hűteni 6°C foknál, semmiképpen nem lehet hidegebb, de az ideális hőmérséklet a 10°C fok.
Ha hosszabb ideig szeretnénk tárolni, akkor vennünk kell valahonnan egy kellően nagy akváriumot, és ebbe kell elhelyeznünk a tisztított etetőszúnyogot, melyet egy az akvárium méretéhez igazított nagy teljesítményű levegőztetővel kell oxigénnel ellátnunk.
Szállításkor az etetőszúnyogot 3-4 újságpapír – de jobb a csomagoló papír – lapra helyezzük el, úgy hogy a szúnyogréteg magassága a 2 centit ne haladja meg. Ha sok szúnyogot - esetünkben több liter - szállítunk akkor, a hűtőtáskában ne egymásra rakjuk, hanem göngyöljük össze a csomagokat és így helyezzük el őket. Vigyázunk, hogy az etetőszúnyogok, ne érjenek közvetlenül a jégakkukhoz! 
Ha hosszútávon szállítjuk őket, akkor a megoldást csak az autó szivargyújtójáról üzemeltethető hűtőtáska jelentheti.

Felhasználása: Az etetőszúnyog a szedett, vagy boltban megvásárolt állapotában jóformán használhatatlan. Ezért fel kell őket készíteni a horgászatra. Ehhez vásárolnunk kell szúnyogszétválasztó port, vagy kukoricalisztet. 
Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy a szúnyogszétválasztó port ráhintjük az etetőszúnyogra és óvatos mozdulatokkal átsimogatjuk, hogy az összes elváljon a papírtól és egymástól.


A szúnyogszétválasztó por és etetőszúnyog összesimogatás közben

Majd az áttört földdel „Terre de Somme” összekeverjük – a keverési arány 1 liter etetőszúnyoghoz 2-4 kg földet keverünk.

A bekevert föld-etetőszúnyog keverékből szép formájú etetőgombóc gyúrható, mely kézzel - spicc és rakós botos horgászat során - és csúzlival - match és feederbotos horgászat során - is belőhető. Ha a gombóc állaga nem a legmegfelelőbb, akkor vízpermetezővel a kedvünk szerint nedvesíthetjük.

Feederbotos horgászat során, használhatjuk a nagyon sűrű feeder drótkosarat, melybe ezt a keveréket beletömve, jól dobható marad, nem szóródik ki - viszont a vízbeérkezéskor könnyen és gyorsan kioldódva odacsalogatja a halakat.

A horgászatkor, ha használunk etetőszúnyogot, akkor nem árt, ha bevásárolunk egy-két zacskó tűzőszúnyogot is.

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19