Nagy várakozás előzi meg számomra mindig az őszt. Amiért nagyon várom, az sok évre visszanyúló szép emlékeket idéz fel bennem, s ez nem más mint a lehelet finom szerelékkel való pickerezés. Ilyenkor, ősszel, kedvenc holtágamon szertelenül hódolhatok ennek a kellemes időtöltésnek.
Az első szabad hétvégén, amikor mentesültem a házépítéssel kapcsolatos teendők alól, azonnal a közeli holtág irányába igyekeztem. A jónéhány hétvégényi munkával töltött várakozás egyre jobban késztetett a halakkal és a természettel való találkozá-somra. Előző este gondosan bepakoltam, illően felkészülve az "ünnepre". Azt hiszem minden horgász így van ezzel, hogy ünnep, -ráadásul nagybetűs - minden olyan óra és perc, amit a vízparton tölthetünk.
A hely mint mindig, most is csodálatos volt
Nagyion kíváncsi voltam, hogy milyen kép fogad a parton. Ha az ember nem siet, akkor gyakorta megesik, hogy nem talál magának üres helyet. A mai napon csen-desség volt. A víz szelíden hullámzott, lágy csobbanásokkal nyaldosta a partot. A napsugarak is kinéztek a kis holtágra. A levegőben már halszagot éreztem?
A 1810-es horgokban ma sem kellett csalódnom
Összeállítottam a szereléket, egy 2500 Shimano orsóból és egy könnyű pickerbotból állt. A dobon 14-es süllyedő zsinór, a horog méretét illetően pedig erősen gondolkodóba estem. Ottó barátom a nád mellett foglalt helyet és egy 4 méteres tűspiccessel manipulált. Először csak össze akarta lőni a szereléket, hogy az úszó pontosan a kívánt mértékig, antennacsúcsra legyen súlyozva.
A szerelék nem akart beállni, gyanúsan imbolygott antennatőnél. Mindketten azonnal megállapítottuk, hogy ez bizony kapás, hiszen a mélység jóval nagyobb mint a beállított ereszték. Igazunk volt. Egy bodorka kapta el a süllyedő szerelék horgát. Én közben szerelgettem a botot és úgy gondoltam, mikor már csak a horog felkötése volt hátra, hogy ha ilyen mohó a halak kapása, akkor a 16-os horog lesz a kezdő - vélekedtem. Döntésem az első bevetés után nem igazán talált megerősítésre. Maszatolós pöcögtetéseket közvetített a spicctag. Bevágtam, de sajnos üresen.
Ilyen lágy spiccre volt ma szükség
Még néhányszor megismétlődött a maszatolás. Azonnal tettre sarkalltam magam. Lecserélem a spiccet, akarom mondania a botom első tagját a lágyabbra. Ugyanis ez a picker kétrészes, a spicctag és a második tag egybe van építve. Amiért nagyon szeretem ezt a botot az az, hogy sokkal szebb ívben hajlik a bot kapáskor, mint azok a típusok, amelyeknek csak az első 50 centis tagját cserélhetjük. Ezáltal a kapás jobban látható.
Valóban bátrabb kapások jelentkeztek, pontosabban jobban hajlott a spicc, de sajnos ez halakban kifejezve továbbra sem mutatott kézzelfogható eredményt. A halak továbbra is érdeklődtek, ott voltak a csalimnál, ami két csonti volt, de a kapások befejezetlennek tűntek. Egy-egy kis húzás után abbamaradtak. Újra kellett csaliznom és minden kezdődött előlről.
A gyöngyös szerelékem. "H" a horog felé néző damilszál, "O" az orsó felé, "F" a karabineres forgó felé
A hosszabb előke sem segített, amikor a halak megérezték a fixre szerelt kosár súlyát, azonnal elengedték a csalit. Visszatértem egy nagyon régi módszerhez, amit már majdnem a feledés homályába merítettem, ez pedig a gyöngyös szerelék. Összeállításához egy darab strapabíró gyöngyre és pamutütközőkre van szükség. Én egy keményműanyag, átlátszó gyöngyöt használtam fel erre a célra. Az összeállítás nagyon egyszerű. Fűzzük fel a gyöngyöt a főzsinórra és kössük fel a horgot. Én itt nem használtam előkét, hiszen elég vékony volt a főzsinór és a terep is teljesen akadálymentes. A horog mögé kössünk fel 2-3 cérnaütközőt. A cérnaütközővel szabályozhatjuk a horog és az etetőkosár távolságát. A gyöngy furatába kötünk egy tetszés szerinti hosszúságú damildarabot. Ezt Clinch csomóval rögzítettem. Ennek a végébe egy karabineres forgót kötöttem, hogy a kosár tetszés szerint cserélhető legyen. A szerelék felfelé ütközés nélkül, szabadon futhat.
Egy tettes, bár nem túl termetes
Egy határozottabb kapás volt a válasz, egy apró bodorkával lettem gazdagabb. A gyöngyös szerelék hatásosnak bizonyult, a kapásaim, - bár hozzá kell tennem, nem volt túl sok -, jelentős hányadát megfogtam. Pompás kárászokat terelgettem a part felé. Igazán boldog voltam, hogy megtaláltam a mai nyerő szereléket.
Ilyen szépségek mutattak érdeklődést
Bodorka, sügér, törpeharcsa és kárászok pihentek a haltartóban. A lágyan cirógató napfényben kellemesen sütkérezve vártam a z újabb kapásokra. Sajnos dél körül valahová, más helyre mentek ebédelni a kárászok, mert a kapások úgy abbamaradtak, hogy még csak belepöccintésem sem volt.
A bodorka fogta csuka
Közben barátom is átszerelt a jobb esélyekkel kecsegtető pickerre. Néhány kárász volt az ő jutalma is. Egyszer panaszosan mondja nekem, hogy már újra otthagyták a szereléket egy kis csipegetés után. Kivette, hogy megnézze. Csekélyke ellenállást érzett és nemsokára fel is tűnt a horgon egy kis bodorka csillogó ruhája. A parttól kb. két méterre járhatott, mikor a nád mellől egy csuka rontott a szerencsétlen bodorkára. A rugalmas spicc a szája oldalába húzta a horgot, és a damil így elkerülte az éles fogakat. Megmerítettem, negyven dekás ha lehetett. Azonnal útnak indítottuk egy fotó után. Aztán még egy-egy búcsúhalat fogtunk, amiért derekasan meg kellett küzdeni, pontosabban inkább ki kellett ülni a kapást. Ez is egy jó kis horgászat volt.
A mai nap főszereplői
Balogh Róbert