A sügér horgászata III.
Az előző részben két műcsalival ismerkedtünk meg, most ismét a műcsalis dobozban kutatunk egy kicsit, eredményes sügér csalik után. A mai választás a plasztik csalikra és a tandem csalira esett. Nem véletlenül, ezek a csábítók már bizonyítottak, leg-alábbis az én horgászataim során. A cikk elolvasása után remélem Önök is kedvet kapnak, hogy kipróbálják.
 
Műcsalik 2.
 
A mai részben bemutatott műcsalik az újabb generációs csalik csoportjába tartoznak, ami alatt azt értem, hogy nálunk inkább csak az utóbbi 10-15 évben használják szélesebb körben. A sügérhorgászat egyik csodafegyvere lett azóta a plasztikcsali. Hála a gyártók leleményességének, ezek a csalik széles horgásztábort állítottak maguk mellé az alacsony árfekvésükkel és emellett fogósságukkal.
 
Néhány alkalmas modell
 
A sügerezésben leggyakrabban használatos gumicsali a grub. Mivel ezek a csalik a tengeren túlról, az Egyesült Államokból származnak, így többségükben angol elnevezéseik vannak. A grubot leginkább a köznapi szóhasználatban a twiszter szóval tudjuk helyettesíteni. A csali egy változó hosszúságú testből és egy vagy két majdnem teljes körívet leíró lapos farokból áll. A testben akkor helyezzük el helyesen a horgot, ha a horog öble felfelé áll és a farok pedig lefelé, hogy kapáskor ne zavarja a bevágás hatékonyságát.
 
Az ólomfejes jig horgok
 
A plasztik csalihoz a kereskedelemben zavarba ejtően sokféle jig fej kapható. A jig fej egy fix ólomfejjel szerelt horgot jelent, melyre ráhúzzuk a plasztik csalit. A fej alakjá-nak a sügér horgászatban nincs nagy jelentősége, hisz a célhalunkat a parttól nem kell túlságosan messze keresnünk és nem a rohanó, zabolátlan mély folyókat vallatjuk, ahol bizony jelentősége van a fej alakjának, a minél kisebb ellenállásnak a pontos csalivezetés érdekében. A szuperkönnyű jig horgászathoz gyártott fej általában gömb alakú.
Nagyon fontos figyelembe venni a sügér méreteit, bár a számára hihetetlenül nagy méretű csalikkal is megküzd, mikor a csali méretét kiválasztjuk. Semmiképpen ne használjunk 5 cm-nél nagyobb grubot (farokkal együtt). Inkább az apróbb 2,5-3 centis darabok mellett tegyük le a voksot, nem ennél a módszernél is igaz, hogy a finomabb szerelékre több kapásunk lesz és biztosabb az akadás. Ne szakítsuk le a sügér puha száját a hatalmas jighorgokkal! A méret mellett a színnek is jelentősége van.
 
Nekem a narancs fej, sárga test vált be leginkább
 
A gyártók szinte a teljes színskálát lefedik a plasztikcsalik színkombinációinál. Horgászataim során azt tapasztaltam, hogy a leguniverzálisabb a pirossárga kombináció volt. Szinte minden horgászat alkalmával fogtam vele sügért, persze voltak olyan esetek is mikor bármit rakhattam fel, nem volt érdeklődés. Nagyon jó a fehér test kicsit zavarosabb, tört színű vízben, valamint a fekete a kristálytiszta víz esetén. Egyes plasztikok gyártása során apró, csillogó flittereket kevernek a csali alapanyagába, melyek a vízbe hatoló napfényt visszatükrözik, ezáltal jobban láthatóvá teszik a csalinkat.
Számtalan variációs lehetőséget kínál a plasztikcsalis horgászat. Nemcsak a különböző súlyú fejekkel ellátott jig horgokon kínálhatjuk fel a csalinkat, még természete-sebb mozgást produkál akkor, ha súlyozatlan, egyágú horgot bújtatunk a testbe. Természetesen a szinte súlytalan csalit nem tudnánk így a megfelelő helyre eljuttatni, tehát valamilyen súlyra van ehhez szükség. Ezt a plussz súlyt az előtétólom fogja biztosítani. Ez egy egyszerű, a versenyhorgászatban használt stopper ólom, melyet tetszőleges távolságban lehet a műcsalitól elhelyezni szilkon darabok segítségével (a konkrét szereléket a cikksorozat egyik következő részében be is mutatom).
 
Az ismeretlen idegen, a tandem
 
A plasztikcsalikkal valamiféle rokonságban állhatna az egyéb műcsalik kategóriájába tartozó csali, mely magán viseli a körforgó és a plasztikcsali jellemzőit.. Számomra a sügérhorgászatban ezek a műcsalik közül a tandem műcsali (spinnerbait) használata vált be. (Sajnos nem igazán van magyar megnevezése, ezért használom az angol eredetit). Ezt a csalit Magyarországon nem nagyon ismerik és használják, inkább csak azok tudnak róla akik érdeklődnek a változatos horgászcikkek és az új dolgok iránt. Én is puszta érdeklődésből vásároltam meg az első készletemet, és be is vetet-tem, ahogy már említettem, eredményesen. A tandem, mint a kerékpárok esetében is kettőset jelent.
 
Sügér tandemre
 
A tandem csalik közös jellemzője, hogy a szár leginkább egy nyitott biztosítótűre hasonlít, s az egyik szárvégen egy kis körforgó kanál van, míg a másik végben egy kapocs. Ebbe a kapocsba csatolhatjuk bele a jigfejes plasztikot.
A tandem előnyeit akkor tudjuk igazán megérteni és élvezni, ha vízinövényekkel erősen benőtt vízfelületen horgászunk. A „V” alakú szár nyitja a „dzsungelben” az utat, így kevesebb elakadásunk lesz, mint egy hagyományos körforgóval lenne.
Az apró kanál nem minden estben forog, gyakran csak ide-oda billegve hívja fel magára a figyelmet.
A halak becserkészése közben különösen igaz ez nyáron, nem árt ha szemünket egy minőségi napszemüveggel óvjuk. Vásárlásakor feltétlen ellenőrizzük, hogy valóban 100%-os szűrővel rendelkezik a szemüveg. Legkönnyebben mobiltelefonunk segítségével tehetjük meg. Felvesszük a szemüveget és a mobiltelefonunk kijelzőjét 90 fokkal elforgatjuk. Ha a kijelző teljesen elsötétül, akkor valóban teljes polárszűrővel rendelkezik, érdemes a vásárlásra.
Az előbb a napsütéses időben történő horgászat egyik kiegészítőjére vetettünk egy pillantást, most a téli horgászat egyik segédeszköze kerül terítékre a lékfúró. Hazánkban a léki horgászat inkább csak pótcselekvés mintsem hagyomány. Ez teljesen természetes dolog, hisz vizeink nincsenek az év túlnyomó részében befagyva, így nem vagyunk a természet által erre a horgászatra kényszerítve.
A horgászok többsége baltát vagy kisebb fejszét fog télen és azzal vágja ki a léket. Sokkal kényelmesebb megoldás a lékfúró használata.
 
Kevésbé fárasztó és sokkal halkabb a jégfúró mint a balta
 
Ez az ötletes szerszám nagymértékben hasonlít az oszlopok helyének lefúrására használt fúróhoz. A szár két részből áll, a könnyebb szállíthatóság érdekében. A felső rész, a fogantyú, úgy néz ki mint a kézi furdancs, a szár két oldalra van kihajtva, vagy csak egyszerű T alakú. A szár két végét illetve a fogantyúkat kell megfogni és forgatni. Az alsó rész, amely a jéggel érintkezik egy dugóhúzóhoz hasonlít, csak annyiban különbözik, hogy a csavarmenetek lapos fémgyűrűként vannak a száron. Azokban az országokban, ahol hagyománya van a téli horgászatnak, ott a boltokban kis benzinmotoros fúrókat is be lehet szerezni, a láncfűrészekhez hasonló méretben.

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19