Megyei horgászkörutam, egy újabb állomásához érkeztem, nevezetesen Máriapócsra. Ennek a városkának a neve, már korábban belépett a köztudatba, a pápai látogatás során. Megközelítése, Nagykálló és Nyírbátor között, kb. félúton fekszik. A tó, maga agyagbánya volt. 3 részből áll, 2,2 ha területen. Ebből két tó, közvetlen összeköttetésben van egymással. Igen kulturált környezet jellemzi, esőbeállókkal, mellékhellyiséggel, főző-sütő hellyekkel. Meg persze a legfontosabbal, halbőséggel. 

Tóth Árpád elnök úrral történt telefonbeszélgetés után, kaptuk a meghívást, Endrédi Róbert barátommal. Mivel ez a tó nevezetes a harcsa és csuka állományáról, elsősorban ez utóbbi volt a célunk, mivel novembert írunk.   Ahogy az lenni szokott, még mutatóba sem fogtunk eggyet sem. Bakó Zsolt gyermek versenyhorgász volt a megmentőnk, ő legalább fogott egyet, mint a képen látható.   Egy november végi pontyozáson vigasztalódhattunk, még hozzá bőségesen. Ennyit a csukákról! Pedig másfél évig tilalom volt a krokodilpofályuakra, ezért elszaporodtak és megnőttek. A legnagyobb itt fogott, 11,5 kg-ot nyomott. Harcsából 18 kg, pontyból 12,5 kg, amurból 8,7 kg, afrikai harcsából 8 kg volt a legnagyobb itt fogott hal. Az egyesületet 37 felnőtt, 9 ifi és 15 gyermek horgász alkotja. 2006-ban 42,84 q hal lett telepítve. Ennek zöme ponty, mintegy 21 q, kárász 18 q és 3 q afrikai harcsa.

A napijegy 2000 Ft felnőtteknek (2 nemes + 3 kg egyéb hal), 1000 Ft ifiknek (1 nemes + 3 kg egyéb hal), 500 Ft gyermekeknek (3 kg egyéb hal). Bizton állítom, érdemes napijeggyel próbálkozni, nem fogják megbánni. Évente átlagosan 250 db-ot adnak el belőle. Az egy főre jutó fogási átlag: 30,1 kg. A tó környezete társadalmi munkában lett kialakítva, ez egyébként kötelező a tagoknak.
  Még egy nagy előnye van a tónak, lehet pergetni! A tó mélysége 2-3 méter közt váltakozik. Pontyozásra a fenekező módszert ajánlom, minden sallang nélkül, az etető kosarat 2 horog közzé, csúszóra szerelve. Nyerő a konzervkukorica+giliszta csali, legalábbis a mi esetünkben. Az amúrra, mint a helyi horgászok javallották, mézes kukorica, illetve házilag főtt kukorica, a leginkább bevált csali. Az elnök úr jövőre is meghívott minket, amire gondolkodás nélkül igent mondtunk és amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.
A tó jövőre lesz 10 éves, ezt nagyszabású rendezvény keretében akarják megünnepelni, az egyesületi tagok.
 Minden ide látogatónak, eredményes horgászatot kívánok!

Képek a tóról:

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

ozetanya.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19