Dévérkeszeg

(Abramis brama)

Tilalmi idő: Nincs. Méretkorlátozás alá nem esik.

A küsz, a bodorka és a vörösszárnyú keszeg elsősorban mint csalihalak jelentősek. A dévérkeszeg azonban nem csupán ízletes falatot nyújt, hanem horgászata - tömeges előfordulása miatt - igen szórakoztató is. Ezért részletesebben foglalkozunk vele.
Teste lapos és igen magas. A testhossza alig több, mint 2,5-szerese a magasságának. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, az idősebb példányokon sárgás árnyalattal. Hasa fehér. Úszói palaszürkék. Parányi feje van. A szája - a pontyéhoz hasonlóan harmonikaszerűen előre nyújtható, félig alsó állású. Ívása májusra, június első felére esik. Az ívás időszakában a hímek testén apró nászkiütések mutatkoznak, az ikrásokén pedig vöröses foltok.
Horogra rendszerint a 10-30 dkg-osak akadnak, de nálunk sem ritka a kilón jóval felüli példány. A hazánktól északra eső országokban gyakran fognak többkilós példányokat is. A dévér valamennyi nagyobb vizünkben őshonos. A folyókban, tavakban, holtágakban egyaránt megtalálható. Különösen kedveli a lassú folyású, mély vizeket, a nagyobb, mély vizű tavakat. Előszeretettel tartózkodik az erőművek alatti kavargó vizekben. Nagy csapatokban jár a víz mélyén, ahol lárvák, álcák után túrja az iszapos feneket. A nyári hónapokban a sekélyebb part menti részeket, a nádszéleket is felkeresi. Ilyenkor a süllőtartásokon a víz magasabb rétegeiben is megtalálható.
Táplálkozása, igen változatos. Egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Planktont, alsóbbrendű rákféléket, különböző álcákat, lárvákat.

A dévérkeszeg horgászata:
Horgászata kora tavasztól késő őszig egyaránt eredményes. A legjobb fogási időszak július elejétől szeptember végéig tart. Ebben az időszakban kellően előkészített, jól etetett helyen, finom szerszámmal egész nap - még a déli órákban is - kapás kapást érhet. Érzékeny, jól beállított úszóval az etetéssel odacsábított csapat szinte valamennyi tagját kifoghatjuk, sőt folyamatos etetéssel újabb és újabb csapatokat csábíthatunk nagyobb távolságról a horgászhelyre. Az eredményes dévérezésnek két előfeltétele van: a minél finomabb, érzékenyebb szerszám és a jól előkészített, etetett hely.
Ami a felszerelést illeti, a fenekező- és az úszósfelszerelés elvileg egyaránt alkalmas dévérezésre. Figyelemmel azonban a dévér óvatos, finom kapására, a fenekező módszert csak azoknak a tapasztalt, kitűnő reflexű horgászoknak lehet ajánlani, akik nem rendelkeznek csónakkal, és így kénytelenek a partról, sokszor 25-30 méterről dévérezni. Ilyen távolságról sikeres bevágás csakis egészen vékony zsinórral, egyetlen, állandóan kézben tartott bottal lehetséges. Annál eredményesebb a dévérezés csónakból, osztott súlyú felszereléssel. Csónakunkat - lassú folyású vízen - 5-8 méterrel a horgászhely fölött horgonyozzuk le. Állóvízen álljunk háttal a szélnek. Így az úszót sem a vízfolyás, sem a szél nem mozdítja ki helyéből.
Az úszós dévérezőszerszám legyen a lehető legérzékenyebb. A bot vékony, hajlékony. Tavasszal, mikor a dévér a sekélyebb vizeket keresi fel, a 2,70-3 méteres bambusznád bot is megfelel. Más időszakban, amikor a meder 4-6 méteres mélységeiben tartózkodik halunk, jó, ha a bot hossza meghaladja a 3 métert. Legjobbak ilyenkor a 4 méternél hosszabb, teleszkópos üvegcső botok. A mély vízben annál nehezebb a szerszám kezelése, minél rövidebb a bot és vastagabb a zsinór.
Ha a dévérek átlagsúlya csak 15-30 dkg, ne használjunk 0,20-asnál vastagabb zsineget. Ehhez nemcsak a peremfutó, de bármilyen kisméretű tárolóorsó is megfelel. Úszónk legyen minél kisebb, törzse minél karcsúbb, antennája minél vékonyabb. Súlynak csupán néhány (4--6 darab, 2,5-3,5 milliméteres hasított sörétet vagy hosszúkás ólomdarabkát erősítsünk a zsinórra. A horog se legyen 10-14-esnél nagyobb. Ezt a szereléket közepes dévérezőfelszerelésnek nevezzük. Ha a víz mélysége meghaladja a bot hosszát, jobb a csúszó úszó, pamuttekercs ütközővel ellátva.
Ha a dévérek átlagsúlya csak 10-15 dkg, tovább kell finomítanunk a felszerelést. Válasszunk 0,12-0,15-ös zsinórt, 12-16-os horgot, még könnyebb, karcsúbb úszót és ennek megfelelően kevesebb sörétszemet. Ezzel a finom dévérezőfelszereléssel könnyen megfoghatjuk a nagyobb bodorkőt és a vörösszárnyú keszeget is. Mivel az utóbbira sekélyebb vízben horgászunk, nincs szükség 3 méternél hosszabb botra.
Előfordul az ellenkező eset is, amikor nagy dévér keszegek mellett pontykapásra is számíthatunk. Ilyenkor térjünk át a vastagabb, 0,20-0,25-ös zsinórra, a 8-10-es horogra és az ezeknek megfelelő, kissé nagyobb úszóra valamint a több ólomsörétre. Igaz, hogy ezzel a szerszámmal az apróbb dévért nem igen tudjuk megfogni, csak a 20-30 dkg-on felülieket, ugyanakkor azonban sikerrel birkózhatunk meg egy-egy méretes ponttyal is, legfeljebb tovább tart a fárasztás. Ez az erős dévérezőfelszerelés valamennyi nagyobb békés hal horgászatára (paduc, jász-keszeg, compó stb.) alkalmas úszós szerszám. Csupán a csalétket kell helyesen megválasztani.
Bár az osztott súlyú felszerelés többnyire jól beválik a dévér horgászatában, mély és kissé hullámzó vízen még ezt is felülmúlja a feltolós szerszám. Ezt használva a kapást nem az úszó víz alá süllyedése jelzi, hanem ellenkezőleg: az úszó antennájának hirtelen kiemelkedése a víz fölé.
Az etetés is nagyban előmozdítja a dévérezés sikerét.

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

csaszar presszo 1

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19