Verba tanya horgásztó és szabadidő park

Horgászvizeink

00026516 0400 0267

A kiemelt vizek rovatban a keleti országrész talán egyik legszebb magántavát köszönthetjük. Így végre, sokak örömére, naponta kaphatunk róla friss, aktuális információt! Az ország keleti felén, Nyíregyházától 10 km-re található a Verba tanya, egy 20 hektáros szabadidő park, a Hortobágyi Nemzeti Park által regisztrált területen.

A 2001-ben kialakított 4,5 hektáros és a 2006-ban épített, majd 2009-ben hozzákapcsolt 2,5 hektáros, nagyon intenzíven telepített magántó Nyíregyháza - Sóstófürdő idegenforgalmi vonzáskörzetében, három kisebb településsel körülhatároltan helyezkedik el.A szabadidőparkunk egész évben sokrétű szolgáltatást nyújt a hosszabb- rövidebb időre ideérkező vendégeknek.

A hagyományos értékeket szem előtt tartva, magas színvonalon kívánjuk a hozzánk betérő alkalmi vendégeknek, a szervezett rendezvények látogatóinak, sokrétű szolgáltatásaink révén minden korosztály részére megfelelő kikapcsolódást biztosítani. 

HORGÁSZAT

A park északi részén 4,5 és 2,5 hektárt foglal el az agyagos, nádas területen kialakított intenzív horgásztó.

A tó mára beállt halállománya a 1,5-20 kg tükör és pikkelyes ponty, 1,5-17 kg amur, 1,5-17 kg csuka, 8-9 kg busa, balin 7 kg , 6-13 kg lénai tok és 0,5-2,5 kg közötti dévér és kárász biztosítja a szórakoztató aktív pihenést.

A hagyományossá vált nyári és őszi horgászversenyek az ország minden részéről várja a résztvevőket.

A tó körül elhelyezett fedett esőbeállók, a zárt parkoló, zuhanyzós szociális blokkok szolgálják a horgászok kényelmét.

A tó partján elhelyezett kisebb-nagyobb társaságok befogadására alkalmas fedett filagóriákban akár azonnal is elkészíthető a napi zsákmány.


Kultúrált, szép környezet várja kedves Vendégeinket 
 

A kialakított fa játszóterek a gyermekek életkori adottságait ügyességét figyelembe véve készültek el, izgalmas szórakozást nyújtanak a legfiatalabb vendégeinknek.


A horgászok a tó mindkét részén, összesen 7 hektárnyi területen horgászhatnak

Az 5 kg feletti példányok, valamint a tok, compó és aranykárász védelmet élveznek, tehát ezeket elvinni nem lehet, ezzel biztosítják, hogy minél több horgásznak tudjanak újabb örömet szerezni.

A vízben élő tokok védelmet élveznek, elvinni ezeket nem lehet. Megfogásuk - és esetleges fotózás- után, kíméletesen vissza kell őket helyezni a vízbe!


A RÉGI NAGY TÓ


"KIS TÓ"

 

 

  
 A két tó 2009-ben került összekötésre. Az így kialakított átjárót a halak igen előszeretettel használják is.


Rendszeresek a telepítések 


A tó csodálatos compóállománnyal rendelkezik


2009-ben gyönyörű tokok kerültek telepítésre a tóba

Jegyváltás: A halőrházban
Mindkét tóra érvényes jegyárak

Felnőtt: 3.500 Ft
Ifi: 2.500 Ft

Fogható mennyiség

A fogott halat horogszabadítás és fertőtlenítés után kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe, illetve a napi áron megvásárolni kívánt halat haltartóba kell rakni. 5 kg feletti halat, valamint a tokot, compót, aranykárászt megvásárolni nem lehet.


A halakkal való kíméletes bánásmód valamennyi halfaj esetén KÖTELEZŐ!


A kialakított fa játszóterek a gyermekek életkori adottságait ügyességét figyelembe véve készültek el... 


...izgalmas szórakozást nyújtanak a legfiatalabb vendégeinknek.


PANZIÓ

A park területén épült építmények tájba illőek, a helyi építkezési szokásokat figyelembe véve készültek.
A panzió épülete régi szárnya 500 négyzetméteres L alaprajzú a tó felé nyitott tornáccal kapcsolódik a teraszhoz.


A panzió régi szárnyában 9 darab klimatizált szoba van

Az épület földszintjén 2db franciaágyas, 1db kétágyas szoba nyílik a tornácra.
Az emeleten 4db kétágyas, 1db franciaágyas, 1db apartman jellegű ( 1db franciaágyas+1db kétágyas szoba közös fürdővel ) klimatizált szobák kerültek kialakításra.

A szobák önálló zuhanyzós vizes blokkal, részben tévékkel felszereltek.
A régi szárny folytatásaként 2010 májusában került átadásra az istállóból átalakított új épületrész.
Az új szárny földszintjén 3 db kétágyas, 2 db franciaágyas, 1 db 4 ágyas szoba a tetőtérben 2 db kétágyas, 2 db franciaágyas, 5 db 4 ágyas szoba található.

Szoba árak: 6400 Ft/2fő/éj
További személyek- felnőtt 3200 Ft/fő/éj
Gyerek 10 éves korig 2000 Ft/fő/éj
Gyerek két szülővel egy ágyban 600 Ft/éj/fő


Az új szárnyban további 15 szoba található 


Étterem

A panzió régi szárnyának földszintjén 100-120 fős családi és vállalati rendezvények lebonyolítására alkalmas rendezvényterem helyezkedik el.


A kis rendezvényterem 100-120 fős rendezvények lebonyolítására alkalmas

Az átalakított fedeles lovardában kapott helyett az étterem és a 250 fős rendezvényterem.


Az új étterem és rendezvényterm akár 250 fő gondtalan szórakozását teszi lehetővé 

Jól felszerelt konyhánk és felkészült vendéglátó ipari szakemberek szolgálják ki a betérő vendégeinket a nap bármely szakában. Étlapunkon megtalálható hagyományos és speciális ajánlatunkkal várjuk a hozzánk betérőket.

Diszkrét környezetet biztosítunk vállalati rendezvények rendezéséhez.

Vállaljuk kerti partik rendezését, hidegtálak készítését, állófogadások, esküvők, bankettek teljes körű lebonyolítását.

Menüajánlatunkat kérésükre megküldjük vagy igény szerint egyénre szabottan, állítjuk össze.


Tartsa nálunk esküvőjét!

Környezet

A Verba Tanya Nyíregyháza-Sóstó idegenforgalmi vonzáskörzetében helyezkedik el.
A közelben lévő Sóstófürdő számos szórakozási lehetőséget nyújt.
A múzeumfalu bemutatja az itt élt emberek életét, lakóterét, öltözködési szokásait.
A parkfürdő és termálfürdő, az Aquarius Élményfürdő, és a Fürdőház egész évben várja a vendégeket.
Az ország második legnagyobb állatparkja a Sóstói Vadaspark színvonalas szórakozást nyújt.
A megyeszékhely Nyíregyháza, valamint a környező települések számos nevezetességének megtekintése a folyamatosan épülő szépülő Sóstói rész megismerése kapcsolódó program lehet a nálunk hosszabb időt eltöltő vendégek számára.

A Verba tanya megközelítése

Könnyen megközelíthető Nyíregyháza belvárosától mintegy 10-15 perces gépkocsi illetve autóbusz úttal.

Nyíregyházáról a Sóstói úton kifelé Nyíregyháza Sóstóhegy felől, vagy a nyírszőlősi úton kifelé haladva, a várost elhagyva Nyírszőlősön át közelíthető meg a Szabadidőpark. Mindkét irányból ki van táblázva a horgásztóhoz vezető út.

Reméljük Önt is vendégünkként üdvözölhetjük majd!
Bővebb információ az alábbi telefonszámon, vagy e-mail címen kérhető

Verba Sándor, +36-30/9357-911 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Információs telefonszám: +36-30/676-6209

Verba Sándor

00018108_0400_0247.jpg 00018110_0400_0300.jpg 00018111_0400_0226.jpg

00018112_0400_0252.jpg 00018113_0400_0300.jpg 00018114_0400_0274.jpg

00018116_0400_0300.jpg 00018117_0282_0400.jpg 00018118_0400_0260.jpg

00018119_0400_0266.jpg 00018120_0400_0266.jpg 00018121_0264_0400.jpg

00018122_0265_0400.jpg 00018123_0400_0252.jpg 00018124_0400_0177.jpg

00018125_0265_0400.jpg 00018126_0400_0294.jpg 00018127_0265_0400.jpg

00018128_0400_0286.jpg 00018129_0400_0266.jpg 00018133_0400_0266.jpg

00018134_0400_0267.jpg 00018135_0400_0258.jpg 00018136_0400_0228.jpg

00026516_0400_0267.jpg 00026517_0400_0276.jpg 00026518_0400_0267.jpg

00026519_0267_0400.jpg 00036374_0400_0224.jpg 00036376_0400_0378.jpg

00036377_0400_0218.jpg 00047361_0400_0267.jpg VerbaTerkep.gif