Elnökségi ülések

2017.05.06-i küldöttközgyűlésének határozatai - A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közhasznú Szövetsége

1/2017. A Küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette:

a megyei Szövetség Elnökségének beszámolóját a 2016. évi Küldöttközgyűlés óta végzett munkáról, továbbá,

• a megyei Szövetség szakbizottságainak munkájáról,
• a megyei horgászlétszám és egyesületek számának alakulásáról,
• a Szövetségi vizek halasításáról, halgazdálkodásáról szóló beszámolókat.
(nyílt szavazással 27 fő igen szavazatával, egyhagúlag elfogadva)

2/2017. A Küldöttközgyűlés elfogadta a megyei Szövetség vagyonmérlegének alakulását, a
2016. évi eredmény-levezetését, költségvetését, valamint Munkatervét, az alábbiak
szerint:

2017.04.07-i elnökségi ülés határozatai

1/2017. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta:
a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott választ. (egyhangúan elfogadva)

2/2017. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2016. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, eredmény-levezetésről, (taglétszám, fogási eredmény) adott jelentést, az alábbiak szerint:

A megyei Szövetség 2016. évi eredmény levezetése:

Bevétel: irányításon: 27.487.217,- Ft
vízterületen: 91.484.487,- Ft
Összesen: 118.971.704,- Ft

Kiadás: irányításon: 27.141.256,- Ft
vízterületen: 87.907.300,- Ft
összesen: 115.048.556,- Ft
Eredmény: + 3.923.148,- forint

2016.09.30-i elnökségi ülés határozatai

13/2016. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat. (egyhangúan elfogadva)

14/2016. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Verseny Szakbizottság vezetőjének tájékoztatóját a megrendezett egyesületi, megyei, nemzetközi versenyekről, valamint az országos Csapatbajnokságon való szereplésről. (egyhangúan elfogadva)

15/2016. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta az Ifjúság-Oktatás Szakbizottság vezetőjének beszámolóját a megyei, egyesületi és országos horgásztábor eseményeiről, tapasztalatairól.
(egyhangúan elfogadva)

16/2016. Az Elnökség a Szövetség kezelésében lévő vizekre szóló 2017. évi területi jegyárakat a melléklet szerint fogadta el. (egyhangúan elfogadva)

17/2016. Az Elnökség megbízta az ügyvezető igazgatót, hogy a 2017. évre a Tisza-Bodrog közös jegy kiadásának tárgyában megbeszélést folytasson a Tisza-Rétköz Horgász Egyesülettel. (egyhangúan elfogadva)

18/2016. Az Elnökség a Szövetség anyagi helyzetére való tekintettel nem támogatja a Tuzsér-Komoró Barátság Horgász Egyesület halasítási, támogatási kérelmét. (egyhangúan elfogadva)

Vaja, 2016. szeptember 30.

2015.04.10-i elnökségi ülés határozatai

1/2015. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta:
a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott választ. (egyhangúan elfogadva)

2/2015. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2014. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, eredmény-levezetésről, megyei taglétszám alakulásáról, adott jelentést, az alábbiak szerint:

A megyei Szövetség 2014. évi eredmény levezetése:

Bevétel: irányításon: 32.665.772,- Ft
vízterületen: 46.055.540,- Ft
Összesen: 78.721.312,- Ft

Kiadás: irányításon: 28.342.770,- Ft
vízterületen: 40.962.874,- Ft
összesen: 69.305.644,- Ft
Eredmény: + 9.415.668,- Forint

2014.04.26-i közgyűlés határozatai

A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közhasznú Szövetsége 2014. április 26.-i Küldöttközgyűlésének H A T Á R O Z A T A I

1/2014. A Küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette:

  • a megyei Szövetség jelentését a 2013. évi Küldöttközgyűlés óta végzett munkáról,
  • a megyei Szövetség szakbizottságainak munkájáról,
  • a megyei horgászlétszám és egyesületek számának alakulásáról,
  • fogási eredmények, megyei, Szövetségi, egyesületi vizek halasításáról, és a halvédelem alakulásáról szóló beszámolókat,
  • a kérdésekre adott válaszokat.

2/2014. A Küldöttközgyűlés elfogadta a megyei Szövetség vagyonmérlegének alakulását, a 2013. évi eredmény-levezetését, költségvetését, valamint Munkatervét, az alábbiak szerint:

2014.03.28-i elnökségi ülés határozatai

1/2014. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat.
(egyhangúan elfogadva)

2/2014. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2013. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, eredmény-levezetésről (taglétszám, fogási eredmény) adott jelentést.
(egyhangúan elfogadva)

2013.10.18-i elnökségi ülés határozatai

9/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat.
(egyhangúlag elfogadva)

10/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Verseny Szakbizottság vezetőjének tájékoztatóját a megrendezett egyesületi, megyei, nemzetközi versenyekről, valamint az országos I. osztályú versenyen való szereplésről.
(egyhangúlag elfogadva)

2013.04.20-i küldöttközgyűlésének határozatai - Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közhasznú Szövetsége

1/2013. A Küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette:

  • a megyei Szövetség jelentését a 2012. évi Küldöttközgyűlés óta végzett munkáról,
  • a megyei Szövetség szakbizottságainak munkájáról,
  • a megyei horgászlétszám és egyesületek számának alakulásáról,
  • fogási eredmények, megyei, Szövetségi, egyesületi vizek halasításáról, és a halvédelem alakulásáról szóló beszámolókat.
  • a kérdésekre adott válaszokat (egyhangúlag elfogadva)

2013.04.05-i elnökségi ülés határozatai

1/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta:
a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott választ.
(egyhangúlag elfogadva)

2/2013. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2012. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, zárószámadásról (taglétszám, fogási eredmény) adott jelentést.
(egyhangúlag elfogadva)

2012.12.07-i elnökségi ülés határozatai

18/2012. Az Elnökség meghallgatta és tudomásul vette:
a.) az elmúlt ülés óta végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat. 
b.) a 2013. évi egyesületi közgyűlések előkészítésének feladatairól szóló tájékoztatást.

(egyhangú)

2013.02-02-i A szövetsége küldöttközgyűlésének határozatai

A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége 2013. február 2-i Küldöttközgyűlésének HATÁROZATAI

K-I/2013
A Küldöttközgyűlés az Ügyészségi felhívás alapján a 2012. április 14.-i határozatait
hatályon kívül helyezte az alábbiak szerint:

Online látogatóink

Oldalainkat 22 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése